Mi történik, ha egy rajztanár kartörése közben felfedez egy módszert, amely nemcsak a saját gyógyulását gyorsítja, hanem értelmileg akadályozott diákjainak is új világot nyit? Bányai Melinda gyógypedagógus–vizuális nevelő a fraktálrajzolás segítségével játékos bátorságpróbává változtatta az alkotást: a csukott szemmel készült absztrakt hálókból sikerélmény lett, önbizalom-löket és meglepő fejlődés. Az alábbi interjúban arról mesél, hogyan tette mindezt kézzelfoghatóvá a 10–21 éves fiatalok számára.
Lélekvonal: Mesélnél kicsit magadról? Mióta dolgozol gyerekekkel, és miért pont ezt a területet választottad hivatásodnak?
Bányai Melinda: Gyerekkorom óta rajzolok. A rajzolás szeretete azóta velem van, nem nőttem ki.
Első diplomámat a sárospataki tanítóképző főiskolán szereztem tanító, vizuális nevelő szakon és azóta szinte folyamatosan tanítom is a rajzot.
Mottóm: „Rajzolni mindenki tud.”
Először látni kell megtanítani a rajzolni vágyót, mert a kezünk csak kivitelez, de az agyunkkal rajzolunk.
Már a pályám elején kapcsolatba kerültem sajátos nevelési igényű gyerekekkel. Azóta hivatalosan is gyógypedagógus lettem, és jelenleg is értelmileg akadályozott gyerekeknek tartok ábrázolás–alakítás órákat, valamint tehetséggondozást. 10-21 éves gyerekek járnak hozzám, zömében értelmileg akadályozottak, de van közöttük tanulásban akadályozott is.
Hogyan hallottál először a fraktálrajzolásról és miben segített neked?
2023 tavaszán ripityára tört a jobb felkarom, az ujjaim is alig mozdultak. Ekkor jött velem szembe egy hirdetés az egyik közösségi oldalon. Valami megmozdult bennem, és úgy döntöttem, hogy jelentkezem a Lélekvonal tanfolyamára. A folyamatos színezés, rajzolás sokkal több időt vett igénybe, mint egyébként szükség lett volna rá, de már a tanfolyam felénél éreztem annak pozitív hatásait mind fizikailag, mind mentálisan. A gondolkodásom, életszemléletem is részben átalakult. Elvarázsolt, felszabadított a technika. Függő lettem.
Hogyan reagáltak a gyerekek a saját kész rajzaikra? Sikerélményként élték meg?
A munkába visszatérve alig vártam, hogy a technika művészeti ágát az általam tanított gyerekekkel is kipróbáljam. Először még csak a vonalhálóból kirajzolódó formára építő fajtáját ismertem meg, de már azon agyaltam, hogyan lehetne ezt velük megismertetni. Pláne, hogy a legtöbb esetben bizony szegényes a képzeletük.
Rögtön játékosan indítottam: egy kendővel kötöttem be a szemüket (annak, aki engedte). Biztos voltam benne, ha sikerül valamilyen formát találniuk, akkor biztos a siker. A számításom bejött!
Az azonnali sikerélmény inspirálta őket. Bár sokan ódzkodtak a szemük bekötésétől, de rettentően kíváncsi voltak. Ez, valamint az, hogy biztosítottam őket, hogy nem hagyom egyedül őket a rajzolásban - akár egy érintéssel is - bátorságot adott nekik. Illetve ők is észrevették, hogy nemcsak nekik, hanem másoknak is tetszetős alkotásokat csinálnak.
Persze, akadt gyermek, aki majd 10 hónap után engedte meg, hogy bekössem a szemét, illetve sokan már maguktól is csukott szemmel rajzolnak. A bizonytalanságuk egyre csökkent, egyre jobban bíznak magukban és képességeikben.
El lehet képzelni, mekkora belső harc ez számukra, hiszen fogyatékosságaik, intellektuális képességeik zavara miatt minden érzékszervükre támaszkodva jutnak teljesebb információk birtokába a külvilágról, és próbálnak afelé teljesíteni is. A csukott szem jócskán kibillenti őket a jól megszokott komfortzónájukból. Maga a helyzet adrenalin-löketet jelent: izgalmat, fokozott figyelmet, majd örömöt és megkönnyebbülést – mindez erősíti az önbecsülést.
Aztán megtudtam, hogy van erre a Lélekvonalnak célzottan is képzése, melyet el is végeztem.
Milyen volt a közös alkotás? Tapasztaltál-e változást a hangulatukban, koncentrációjukban, esetleg a finommotorikájukban?
Lassan egy éve folyamatosan dolgozunk fraktáltechnikával. Mostanára már teljes mértékben kimutatható az a fejlődés, ami ugyan egyénenként más-más mértékű, de mindenkinél bekövetkezett, illetve bekövetkezni látszik.
Figyelmük kitartóbb és koncentráltabb lett. Finommotorikájuk pontosabb, illetve némelyikük változatos nyomatékkal is képes dolgozni. Fejlődött a képzeletük, vizuális kifejező képességük és problémamegoldó gondolkodásuk.
A tehetséggondozásban való részvételről, és az új rajzolási technika alkalmazásáról a tanulók szülei értesítést kaptak a Kréta rendszerén keresztül.
A munkáikról rendszeresen készülnek fotók, fénymásolatok, melyeket a gyermekek haza vihetnek, vagy chatüzenetben elküldünk a szülőknek.
A szülőkkel történt egyéni telefonos egyeztetés után az intézményben felkerestek, illetve, ha ezt nem tudták megoldani, chatüzenetben beszéltünk. Valamennyien pozitív visszajelzésben részesítettek a tehetséggondozáson fraktálrajzot rajzoló gyermekek otthoni élménybeszámolóik alapján.
Különösebben két szülő számolt be már a gyermek személyiségében otthon is megjelenő változásokról. Az egyik félénkebb kisfiú bátrabban kezd neki olyan dolgoknak, amelyeket eddig még nem csinált (pl.: nagy palackból üdítő kitöltése pohárba), illetve közvetlenebb, érzéseit jobban felvállalja (pl.: már a folyosón szalad, ha meglát és megölel), és fejlődött az önbecsülése.
Egy másik szülő szintén arról számolt be, hogy gyermeke közvetlenebb lett, pedig szelektív mutistaként görcsösségét eddig nehezen lehetett oldani. Személyesen is megtapasztaltam az érzelmi nyitást irányomba: tavaly még a szemembe sem nézett, mikor egy intéssel üdvözölt, manapság már az utca végéről is két feltett kézzel integetett felém vigyorogva a kamasz fiú.
Valamennyi gyermek lelkesedéssel számolt be otthon a csukott szemmel való rajzolásról. Így a szülők örömmel fogadták megkeresésemet és szívesen jöttek, hogy beszámoljak erről a tevékenységről nekik. Hitetlenségük hamar szertefoszlott.
Kollégáim is érzékelik a változást a gyermekekben és tetszetős munkáikat meglátva egyre nagyobb az érdeklődésük. Tavaly nyár elején mintegy 20-25 kollégának adtam elő a fraktálokról és a fraktálrajzolásról. Akkor ki is próbálhatták vezetésemmel: egy művészi fraktálrajzot készítettek, ahol a vonalhálóból maguknak kellett megkeresni a számukra megjelenő formákat, képet és színezni azt.
Az érdeklődésre való tekintettel az idén májusban már mintegy 100 embernek lesz lehetősége ugyanezt megtenni.
Szerinted melyek a legnagyobb nehézségek és kihívások a mai gyerekekkel való foglalkozásban?
Nehézségek fogyatékos gyerekek esetében kreatív tevékenység során:
- Ritka, ha valamelyikük kreatív. Általában hozott sémák szerint dolgoznak. A megfigyelőképességük kellő irányítása mellett, minél több érzékszervet megcélzó megismerés által azonban fejlődik tudásuk, és az új ismeretekből már produktívan tudnak alkotni.
- Az eszközökkel való bánásmódjuk korlátozott, adaptív eszközhasználatuk nehézkes. Még egy egyszerű színes ceruzát tekintve is.
- Az iskola, ahol dolgozom (mint a legtöbb állami fenntartású iskola) nincs jól ellátva eszközökkel. A szülőknek anyagi kihívás minőségi eszközökkel hozzájárulniuk gyermekük munkájához. Eszközkészletemet főleg adományokból és saját forrásból tartom fenn.
- Nem lehetetlen velük sem a profi munka, a tetszetősebb produktum létrehozása, de az biztos, hogy nem annyi idő alatt, mint egy tipikusan fejlődő gyermek esetében. Nekik sokkal több időre van szükségük egy-egy rajz elkészítéséhez. A szabályok elsajátítása is több idő.
Van olyan gyermek, aki eddig szinte kizárólag Sierpiński-hálót színezett, abban lelte örömét, illetve azzal tudott ellazulni. A színezése láthatóan javult, illetve ezek után rajzolta meg első színezőjét (pókhálóját), ahol a szabályokat rögtön mondta: „Tízet, ugyanolyat egymás mellé nem”.
Mit gondolsz, mi lehet az oka annak, hogy pont ez a módszer tud hatékony lenni akár fejlesztésben, akár örömszerzésben?
Meglátásom szerint a csukott szemmel való rajzolás pontosan azért lesz sikeres mindenkinél, mert mindenképp pozitív hatása lesz. Az alkotás ilyen formában önmagában is tetszetős, művészibb produktumot hoz létre, mint nyitott szemmel. Ennek mindenki örül: gyermek is, környezete is. A színezéssel beindul egy flow–élmény, amely segít feldolgozni a napi stresszt, egyféle megnyugvást teremt, meditatív állapotot idéz elő.
A csukott szem eleve kibillent a mindennapi komfortzónából. A feladatmegoldás pedig új helyzetben történik, meg kell oldani a fizikai szemmel nem látás problémáját: lelki szemünkkel látunk - ami ugye mindig szebb, tetszetősebb képet mutat.
Ezeknek a gyerekeknek, illetve úgy gondolom, hogy bármely fogyatékossággal élő embernek állapotából adódóan kevesebb az önbizalma, frusztráltabbak még a megszokott környezetükben is, ha egy feladat teljesítéséről van szó. Az önbizalom fejlődése, és ennek a rajzolási technikának az alkalmazása során a problémamegoldó gondolkodás fejlődése mind hozzájárulnak ahhoz, hogy teljesebb, kiegyensúlyozottabb, általuk és a környezetük által is elfogadottabb életet éljenek.